Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ouran High School Host Club

2011.11.14

 Host Club

 

Egy club, ahol sok szépségét kihasználó fiú tartózkodik. Ezek a fiúk gazdagok és sok szabadidővel rendelkeznek, így a hasonló helyzetű hölgyeket szórakoztatják. Bókolnak és beszélgetnek velük. Mindenkinek megvan a maga szerepe, hogy a hölgyek tudjanak a különböző stílusok közül válogatni. Persze nem ingyen dolgoznak. A legkeresettebb host: Tamaki.

   

Haruhi Fujioka

 

Haruhi egy átlag lány, aki nagyon megszenvedte az életét és minden megpróbáltatáson egyedül kellett végigmennie. Keményen tanul, otthon, mióta meghalt az édesanyja ő vezeti a háztartást. Kemény tanulása eredményéül bekerült az Ouran középiskolába. Ez egy gazdagoknak épült iskola. Szegény Haruhinak arra sincs pénze, hogy megvegye az egyenruhát, így saját ruháiba jár. Elég fiúsan öltözködik és még a haja is rövid. Mivel állandóan tanul így próbált keresni egy helyet, ahol csendesen tud gyakorolni, mert a könyvtárban nagy zaj volt. Talált egy zenetermet, ahonnan semmilyen zaj nem szűrődött ki, így bement. Mikor kinyitotta az ajtót egy rózsaszellő és 6 gyönyörű fiú, fogadta, akik hostok. A fiúk, főleg Tamaki, fiúnak nézték. Haruhi egy véletlen baleset álltal leborított a teremben egy drága vázát, amit természetesen nem tudott kifizetni. Eleinte a host kutyája volt, de miután az ikrek felfedezték, hogy szép hostként dolgozta le tartozását. Később, amikor kiderült, hogy lány titokban dolgozott hostként. Ő a szegény, de szorgalmas diák besorolásba tartozik.

 

Tamaki Suou

 

Gazdag, helyes, jó a szövege, mi kell ennél több, hogy egy lány beleszeressen? Ő a host club hercege. Haruhit úgymond lányaként szereti és úgy is, vigyáz rá, de igazából nagyon szereti. Pontosan egyszerűsége és kedvessége miatt. Úgy gondolja, hogy a közemberek lepukkant házakban élnek és éheznek, mint a nyomornegyedekben. Nem meglepő, hiszen egy palotában él és a családja tulajdonában áll az Ouran is. Minden helyzetből szereti kihozni a vonzó énét. Fura képzeletei vannak, amikben Haruhi mindig benne van és általában törékeny kislányként, képzeli el, aki az ő segítségére szorul. Nagyon jólelkű és önzetlen. Az ő besorolása a herceg.

 

Hikaru és Kaoru Hitachiin

 

A viszonyukat ne értsétek félre! Ez egyfajta szerepjáték, a hölgyeknek, akik szeretik a testvériség és a szerelem közti lebegés történeteket. Mivel ikrek nagyon ragaszkodnak egymáshoz és befejezik egymás mondatait. Mielőtt megismerkedtek volna Tamakival visszahúzódóak voltak és a saját kis világukban éltek. Nagyon agyafúrtak és jobb velük vigyázni, mert sose tudni mikor adták a fejüket egy kis csínytevésre. Kedvenc játékok: Melyikünk Hikaru és melyikünk Kaoru? Senki sem tudja megkülönböztetni őket mikor rajtuk, van a sapka, és nem látszik hova van fésülve a hajuk, kivéve Haruhi. Anyukájuk ruhatervező és Haruhit mikor strandra akarnak menni mindig azokba a ruhákba, akarják öltöztetni, amit anyukájuk tervezett. Kategóriájuk rosszcsont.

 

Mitsukuni Haninozuka

Honey – senpai

 

Nagyon aranyos és kedves fiú, aki ártatlanságával és gyerekes viselkedésével veszi le a lábáról a lányokat. Szereti a sütiket, csokikat és a plüss nyusziját, amit a nagyija vart. A gimnáziumban 3. osztályos, ami persze nem látszik kinézetén és viselkedésén. Kitünő tanulő és nagyon jó a harcművészetekben bármilyen meglepő is. Legjobb barátja Mori – senpai, akivel jó párost alkot. Honey apró -  cseplő problémáin mikor segít elragadóak együtt. Kategóriája édes, aranyos.

 

 Kyoya Ootori

 

Megfontolt és határozott személyiség. Ő kezeli a host clubb bevételét. Mindig új dolgokkal dobja fel a clubbot. Családja birtokában sok vállalat áll. A lányok körében nem annyira közkedvelt, de ő is szép. Csendes és olykor elég ilyeztő amikor gondolkodik. Minden, amit tesz valami célból, teszi, és jól megfontolja. Vág az esze.

 

 

Takashi Morinozuka

Mori – senpai

 

Hallgatag és nagydarab ez a két szó jellemzi a legjobban. A történet során nem sokszor szólal meg. Harcművészetben ő sem utolsó. Évszázadok óta az ő családja szolgálja a Hony családját, de egy házasság miatt ez már 2 generációval ezelőtt megszakadt. Mori viszont még most is hűségesen és odaadóan vigyáz Honyra.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Blood compressing: What is ordinary

(Atatapeark, 2018.10.11 22:08)

Torsion bras de quelqu'un est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur essence pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre moelle bat, il pompe le sang par vos arteres a la reste de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/cialis-chez-une-femme/